Történet egy román férfiról, aki elszántan és elhivatottan ápolja egykori földijei, a bukovinai székelyek emlékét

Tavaly ismét egy csoport érkezett Bukovinába, Józseffalván a szekszárdi Víghné Székely Rozáliát nagy meglepetés érte, hiszen apai nagyapja sírján új kereszt állt. Ezt Bradatan Radu (jobbra) készíttette a régi, korhadt helyébe Mindketten azt mondták, életük egyik legboldogabb napja volt ez

Bukovinában valamikor tíz nemzet és tizenkét vallás békében megvolt egymás mellett. Őseink egytől egyig tudtak románul írta egy hozzászóló.

S kiről szólt a vita? Bradatan Raduról, a mai Vorniceniiben, az egykori Józseffalván élő, ötvenéves román férfiról, aki elszántan és elhivatottan ápolja egykori földijei, a bukovinai székelyek emlékét. Lefényképezi és a világhálón közzéteszi a ma zömében a Tolna megyei Bátaszéken élők szüleinek, nagyszüleinek egykori iskolai anyakönyveit, s még azt is megteszi, hogy Rudolf László Józseffalvi fényképalbum című könyvéből megkeresi az adott család fotóját.

Hogy miért? A kérdésre Bradatan Radu így válaszolt:

- Kisgyerekkorom óta tudtam a nagyapámtól, hogy a faluban valamikor magyarok is éltek. Az 1908-as születésű nagyapám sokáig együtt élt a magyarokkal, egészen 1941-ig, amikor azok elhagyták a falut. Nagyapám volt az első, aki szépeket mondott róluk: szorgalmasak és nagyon barátságosak voltak, jól gazdálkodtak. A falubeliek együtt ünnepeltek, együtt mulattak a lakodalmakban is. Amikor a temetőben jártunk, vagy kikísértünk egy halottat oda, láttam a magyarok korhadó keresztjeit. Feltettem magamnak a kérdést: vajon hol vannak a gyermekeik ezeknek az embereknek, akik elvárnák, hogy az ő sírjukra is hulljon egy könnycsepp?

Az internetes világ elterjedésével Radu csoportot alakított, s elkezdte keresni a falujából kitelepített, tragikus sorsú székelyek leszármazottait. Nagy volt az öröme, amikor talált. Majd egy odalátogató magyar csoporttól megkapta Rudolf László könyvét, amelyből a hazatelepedési iratokhoz készült fényképekre figyelt fel.

- Azokon a képeken szomorú arcú embereket láttam, akik végleg elhagyták szülőföldjüket, és elindultak az ismeretlenbe. Azokról az arcokról azt olvastam le, hogy el akarják mondani életük történetét - mondja. S Radu keresni kezdte a nyomokat és cselekedett. Mert nemcsak romantikus lelkű, hanem elhivatott, jó ember. Időnként kaszálja a már el-eltünedező régi temetőt.

Az elmúlt év nyarán ismét csoport érkezett Bukovinába. Végigjárva az öt falut (Andrásfalva, Hadikfalva, Istensegíts. Fogadjisten, Józseffalva), a Vornicenii táblánál Radu várta őket. Megható percek voltak ezek, szeretetteljes fogadtatás. A paplakban terített asztal. Majd a temetőben a Szekszárdon élő Víghné Székely Rozáliát nagy meglepetés érte. Apai nagyapja sírján új kereszt állt. Radu készíttette a régi, korhadt helyébe. Mindketten azt mondták, életük egyik legboldogabb napja volt ez. A nyugdíjas asszonyból később, a buszban, már Józseffalvát elhagyva tört ki a sírás.

A bukovinai székelyek az egykori székely határőrvidék népéből szakadtak ki. Az 1764. január 7-i madéfalvi mészárlás után menekültek sokfelé, a legtöbben Moldvába. Majd onnan egy részüket a Szucsáva folyó völgyébe telepítették. Józseffalva lakossága többször kezdett új életet. 1939-ben az egész falu a lángok martaléka lett. Mire felépültek a házak, ismét útnak indultak. A második bécsi döntés után a bukovinai öt falu több mint tizenháromezer lakóját mind hazatelepítették Magyarországra, a frissen visszakerült Bácska falvaiba. Csak háromszor vethettek-arathattak ott. 1944 októberében újra menekülniük kellett a visszatérő szerbek, majd a front elől. Dunaföldvárnál jöttek át a Dunán. Zalát megjárva végül Tolna és Baranya megye falvaiban helyezték el őket, s lassan-lassan újra hazára leltek. Bukovinát azonban mindig úgy emlegették, mint az otthont. Keservesen szól a daluk: Bukovina mit vétettem, hogy én benned nem élhettem, mások élnek oly kegyesen, én meg sírok keservesen.

Bradatan Radu emlékoszlop felállítását tervezi a temetőben, s szeretne létrehozni egy falumúzeumot, amelyben helyet kapnának a bukovinai székelyek kultúrájának tárgyai. Szeretném, ha hidat képezhetnék Józseffalva és a bukovinai székelyek leszármazottai között. Arra bátorítom őket, látogassák szülőföldjüket foglalja össze feladatát. A tavalyi csoport egyik fiatal tagja, Szabó Judit írta: nincs román ember vagy magyar ember. Csak a másikat és a szülőföldet tisztelő emberek vannak.

Közéjük tartozik Bradatan Radu, aki most magyarul tanul.