2024.05.05. 07:00
Új vezető van a mezőfalvi szociális intézmény élén
Május 1-től Futóné Molnár Tímea a Szociális Családsegítő és Gyermekjóléti Intézmény és a Manókuckó Bölcsőde vezetője. Tervekről, elképzelésekről kérdeztük.
Futóné Molnár Tímea sok közös programot tervez
Fotó: Horváth László
- Mindjárt az első napon, ami egyébként május 1. volt és munkaszüneti nap, a mezőfalvi majális aktív segítőjeként találkozhattunk az intézménnyel. Hogyan tovább? Mit lehet jobban, vagy másként csinálni? Miért pályázott az állásra? – fogalmazódott meg bennünk a sok kérdés, amelyeket fel is tettünk Futóné Molnár Tímeának. A szakember - május 1-től intézményvezető - válaszolt:
- Gyerekkori álmom valósult meg
azzal, hogy idős emberek gondozásával a szociális szférában dolgozhatok. Negyvenöt évesen jött el az idő – számos végzettség megszerzése után – az állás megpályázására. Több fejlesztési elképzelést szeretnék megvalósítani, melyhez már el is kezdtük az intézményben meglévő bútorok takarítását, átrendezését. Próbáljuk otthonosabbá tenni a belső és a külső területeinket is. Például a kerti kiülőt is rendbe hozzuk, melyhez már kaptunk az önkormányzattól műszaki támogatást. Céljaim között szerepel a nyári táborok szervezése, valamint az idősek és a fiatalabb generációk összekapcsolása, mert nagyon fontos hogy jól működjön ez a fajta híd az emberek között.
Jelenleg két program van szervezés alatt. Május 14-én a bölcsődéseket elvisszük az előszállási állatkertbe. A másik program először kicsiben indult, de mára kiszélesedett, falu szintű lesz, melyhez a művelődési ház és magánemberek, vállalkozók csatlakoztak. Május 25-én a sportpályán a nemzetközi gyereknap alkalmával tartunk színes és szórakoztató rendezvényt.
Meghirdettünk egy rajzpályázatot is „Miért jó gyereknek lenni?” címmel.
A leadási határidő június 15. Helye pedig intézményünk a Piac tér 3. A rajzokból pedig ugyanitt kiállítást rendezünk – hallottuk a friss híreket az vezetőtől.
Futóné Molnár Tímea bemutatkozó levele az újonnan indított intézményi közösségi oldalon: "Mezőfalván élek a családommal már 18 éve. Kettő gyermekem és egy unokám van. A településen nevemhez fűződik a Baba-mama-papa klub, melyet 2016. november hónapban indítottam el sikerrel. Végzettségeimet tekintve okleveles szociális munkás (mentálhigiénés specializációval) vagyok, illetve júniusban már iskolai szociális munkás diplomával is rendelkezni fogok. A Szociális Intézmény által nyújtott alapszolgáltatások (étkezés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás, idős gondozás) mindegyikéhez külön végzettséggel rendelkezem. Három munkahelyet tudhatok magaménak. 17 év gyakorlati tapasztalattal büszkélkedem a dunaújvárosi ESZI révén, valamint a szakosított idős ellátásban is tevékenykedtem az Előszállási Nyugodt Évek Otthonában másodállásban. Dolgoztam 7 évet a büntetés-végrehajtás berkeiben is, mint szociális segédelőadó, nyilvántartási segédelőadó, valamint a gazdasági osztály élelmezési csoportjában foglalkoztatási segédelőadóként. A mai napig a dunaújvárosi Útkeresés Segítő Szolgálatnál dolgoztam, mint óvodai és iskolai szociális munkás. Gyermekkorom óta vonzott ez a szakma, az emberek szeretete."