Az én történeteim – 16. rész

Mint azt a korábbi történeteimben elmondtam, Bezdek Károly nyugdíjba vonulása után Bozsik Imre lett az Üzemfenntartási főmérnök, aki 60 év körüli nagy tapasztalattal bíró, céltudatos vezető hírében állt. 

Ő minden reggel a szakági vezetőket számoltatta be a gyárban történt eseményekről, pl. a főnökömet is. Velem ritkán találkozott, annak ellenére, hogy egy emeleten voltunk a „Karbantartó bázis épületben”. 

Egy vita során majdnem „elvéreztem”

Egyik reggel hét óra előtt épp, hogy beértem a vasműbe, az első emeleti irodámba és szokás szerint, elkezdtem telefonálni (technológiai sorrendben), először a kokszolói üzemvitel vezetővel, amikor szólt a titkárnő, hogy azonnal menjek át a Bozsik elvtárshoz, akinek az irodája két irodával odébb volt. Átmentem, kopogtam és beléptem. Bozsik elvtárs a hosszú iroda túlsó végén ült az íróasztala mögött és előtte állt a már nyugdíjas előző főmérnök, akivel beszélgetett. Intett, hogy üljek le az ajtó melletti tárgyalóasztalhoz.

Legalább öt percig így beszélgettek, majd a nyugdíjas főmérnök elment, ő pedig átült hozzám az asztalfőre és megkérdezte: 

– Miklós, megállt-e a kettes kohó a tervszerű javításra?

– Nem tudom –  feleltem.

– Hogy hogy nem tudod? – kérdezte emelt hangon. 

– Úgy, hogy még nem tudtam velük beszélni, mert itt ülök több mint öt perce –  feleltem kicsit durcásan. 

– Gyere be egy órával előbb, akkor majd tudsz felelni a kérdésre – szólt még ingerültebben.

– Ha nem kellene itt ülnöm már rég tudnám –  válaszoltam.

Erre felugrott, odalépett az ajtóhoz és szinte kiabálva mondta, azonnal menj a személyzetire és kérd a felmentésedet! (A nyitott ablakon át a felettünk lévő emeleten is hallották) Megdöbbentem, de ülve maradtam és (bár remegett a gyomrom) nyugodt hangon azt válaszoltam. Ha így gondolod, menjél te és jelentsd be a leváltásomat! 

Meglepődött a válaszomon, visszalépett, leült mellém és megkérdezte: 

– Mi bajod van?

– Az, hogy igazságtalan vagy – mondtam. –  Téged nem én, hanem a főnököm szokott tájékoztatni. Nem tudom, hogy miért engem hívtál.    

– A főnököd nincs benn –  válaszolta. 

Elmondtam, hogy nálunk hétkor van a körtelefon, amikor technológiai sorrendben hívom a beosztottjaimat (akik már hét előtt bent vannak az üzemekben) és felkészülten tudnak engem tájékoztatni. Ha én előbb hívom őket, nem tudnak felkészülni.

Lassan megnyugodtunk és a továbbiakban nagyon jó lett a kapcsolatunk. Megfogadtam a „tanácsát”, ettől kezdve igyekeztem korábban beérni és mindig megkérdezni a diszpécsereket, akik a földszinten voltak. Bozsik Imre többször kikérte a véleményemet átszervezési dolgokról, de műszaki problémákról is.

Egyszer a meleghengerműi vékony szalag tekercsek, teleszkópos belső gyűrűi széleinek felgyűrődési problémáját bízta rám. Megállapítottam, hogy a gyűrődést a tekercsen elcsúszó tekercsfogó okozza. Átterveztem a tekercsfogókat, a probléma megoldódott és kiutalt érte négyszázezer forint újítási díjat. Korábbi újítási tevékenységemért 1982-ben kaptam egy „Kiváló újító ARANY fokozatú kitüntetést” is. 

A konverter beruházással kapcsolatban pedig együtt mentünk ukrajnai tanulmányútra. 

Az ukrajnai tanulmányút 

A Dunaferr konverteres acélgyártó üzem beruházása 1981 második felében fejeződött be. Az üzembehelyezés előtt már fél évvel korábban szakmai csoportokat küldtek a Szovjetunióba tanulmányozni ezt a technológiát. (A konverteres acélgyártás úgy történik, hogy a körte alakú konverterbe megfelelő arányban acélhulladékot, majd folyékony nyersvasat öntenek és azt nagy nyomású oxigénnel fúvatják. Az oxigén hatására az örvénylő folyékony elegyből kiég a szén és amikor a széntartalom 2,1 százalék alá esik attól kezdve beszélünk acélról. Adnak hozzá különféle ötvözőket és salakképző anyagokat is.) 

Az egyik turnussal az, AZOVSZTAL kohászati kombinátba, az ukrajnai Zsdanovba utaztunk, mai neve Mariupol.

Az egy hónapos tanulmányút vezetője Bozsik Imre volt. A villamos szakemberek vezetője Csinádi Gábor villamos szakági vezető, a gépészek vezetője pedig én voltam. Mi ketten egy szobában voltunk a szállodában.

A technológiai vezetés részéről Pöstényi Balázs az Acélmű gyáregységvezetője és Szabó József, az Acélmű műszaki vezetője vettek részt a tanulmányúton, továbbá 20-30 műszaki és fizikai dolgozó. Délelőttönként mi, karbantartó vezetők külön tárgyaltunk a szakterületünk helyi ukrán vezetőivel és nemcsak a konvertereket, hanem a többi termelőüzemet is meglátogattuk.  

 Megjegyzem, hogy közülünk, csak a Bozsik Imre beszélt oroszul, mert ő a Szovjetunióban végzett. Furcsa volt, hogy amikor a Csinádi Gábor, vagy én kérdeztünk valamit, akkor a főnökünk volt a tolmács, aki vagy lefordította a választ, vagy nem, mert nem akarta a tolmács szerepét játszani. Persze jó volt a hangulat és mindent megértettünk, vagy „hozzáértőn” bólogattunk.

Általában műszak után is együtt voltunk. Bozsik Imre és Csinádi Gábor is büszke volt a konyhai tudományára és a szálloda konyháján néha készítettek három főre egy lecsót vagy más ételt, de én csak a mosogatást vállaltam.

Vendéglátóink elvittek bennünket a II. világháború ismert helyszíneire is pl. Krasznojarszkba. A buszon Bozsik Imre mellet ültem és egy repülőtér mellet elhaladva láttam felszállni a katonai gépeket. Megjegyeztem, hogy ott mennek a MIG 21-esek! – Bozsik Imre azonnal rám szólt, hogy azok polgári repülők! Nem vitatkoztam, pedig én a repülősöknél voltam katona.

Jutott idő városnézésre is Mariupolban

Egyik délután az acélműs Szilágyi Sanyival busszal bementünk a városba, ahol láttuk, hogy egy zenés étterem előtt hosszú sor áll. Ott tébláboltunk, amikor odajöttek a kidobó legények és megkérdezték, hogy mit akarunk. Valahogy elmagyaráztuk, hogy magyarok vagyunk és szeretnénk bemenni. 

Bevittek bennünket, de nem volt hely, ezért az irodából kihoztak egy íróasztalt, két székkel és úgy csináltak nekünk helyet. Meglepődtünk és jólesett ez a fogadtatás.

Megcsodáltuk a várost, az Azovi tengert és a dunaújvárosihoz hasonló több kilométer hosszú, de nagyobb és szélesebb lépcsős partszakaszt. Jó idő volt és sokan piknikeztek a széles, füves lépcsőkön. Egy mikrobuszt láttunk a lépcsők között közlekedni, amelybe összeszedték és elvitték az ittas embereket.

A tengerparti szabad strandon is rengetegen voltak, de oda nem mentünk le. 

A gyárban mindent jól megtanultunk mi is és az előző turnusok résztvevői is. Az ottani tapasztalatok alapján az itthoni konverterek üzembe helyezése sikeresen megtörtént.

Azért van egy kis szépséghibája a dolognak

A beruházásnak nem volt része az ún. „másodlagos porelszívás”, ami azt jelenti, hogy (az elszívó ernyő alól) kibillentett konverterbe a folyékony nyersvas beöntésekor keletkező óriási füstgáz és grafitfelhő nem kerül elszívásra. Sajnos ez a forró grafitfelhő a konverter épület tetőablakain keresztül a légtérbe jutva, évtizedek óta szennyezi Dunaújváros levegőjét. Ezt a már eltelt negyven év alatt meg kellett volna oldani, de sajnos nem került rá sor! 

Ausztriában és Spanyolországban láttam, hogy ott meg van oldva a „másodlagos porelszívás”.                                                                   

Megjegyzés

A félreértések elkerülése végett , amikor a konverter dolgozik, akkor a körte visszabillentett állapotban van. Az oxigén lándzsákon (csöveken) befúvott nagynyomású oxigén hatására óriási örvényléssel a nyersvas széntartalmának jelentős része kiég. Az így keletkező nagyságrendekkel nagyobb füstgáz és grafitfelhőt, a konverter felett lévő ernyőn keresztül az exhausztorok (ventillátorok) elszívják. Ez az „elsődleges porelszívás”. 

Az elszívott füstgáz a porleválasztóban és a gáztisztítóban megtisztításra kerül majd a hatalmas kéményen keresztül fehér felhő formájában távozik. Ez kevésbé szennyező!

Szerző: Nyíri Miklós